Kerekerdő Alapítvány

Friday, December 22, 2006


Aprócska varázslatok

Ajándékot saját kezűleg
a Nagyanyáink nyomdokán kézműves és életmód-történeti klub
munkáiból rendezett kiállítás

“Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek,
Gondolkodtam, mit is adhatnék Neked,
Amit csak én adhatok, amiről te is tudod,
Igazán én vagyok.”
(Som Lajos - Köves Miklós / Piramis együttes: Ajándék)

A Kerekerdő Alapítvány természet- és környezetvédelmi központjában december 15-én nyílt meg az a kiállítás, mely a "Nagyanyáink nyomdokán" c. hölgyklub munkáiból nyílt. A Klub immár harmadik éve működik töretlenül. Péntekenként kedves hölgytársaság gyűlik össze a Kerekerdő Alapítvány központjában, az Ökocellában, hogy a résztvevők avatott mesterektől tanuljanak ismert, vagy már a feledésbe merülő kézműves technikákat. Közben persze, ahogyan ez a hölgyeknél lenni szokott sokmindenről szó esik. Többek között a háztartással kapcsolatos teendőkről is. Ki, hogyan, mivel takarít, mos, milyen élelmiszereket vásárol, hogyan készül az ünnepekre.
A mostani kiállítás egyfajta összegzése a klub eddigi működésének, de egyben szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a természetes anyagokból, saját kezüleg készített tárgyak, leendő ajándékok is vannak olyan szépek, értrékesek és hasznosak, mint a reklámokból ismert, és az áruházláncok polcairól ismert tömegtermékek.
Van itt kérem minden! Fűzvesszőből Betlehem, csuhéból, fonalból babák, méhviaszból karácsonyi díszek, fűből falidísz, képek, dobozkák, gyöngyök, táskák, mindenféle ügyes technikával készítve.

A kiállítás megtekinthető 2007. január 15-ig.

Ökocella (Szombathely, Kőszegi u. 3., hátul az udvarban).

0 Comments:

Post a Comment

<< Home